LIPSZ
Főoldal Vélemények Eljött az ideje, hogy a Microsoft hivatalosan is visszavonja peres fenyegetéseit
2019 | 08 | 24
LIPSZ Menü
Események, rendezvények
Tudásbázis
Eljött az ideje, hogy a Microsoft hivatalosan is visszavonja peres fenyegetéseit PDF Print E-mail
2008. Augusztus 21, Csütörtök - 09:28
Most már épp itt az ideje, hogy a Microsoft tiszta vizet öntsön a pohárba egy olyan nyilatkozattal, melyben visszavonja a Linuxszal, a szabadalmakkal, a pereskedéssel kapcsolatos fenyegetéseit. A Microsoft ezzel nehéz helyzetbe hozta magát, mivel a partnerei ugyanúgy daloltak a fenyegetés utáni sötét hónapokban. Ha a Microsoft felállna és kijelentené, hogy csak viccelt, a partnereket ez sem tenné különösen boldoggá, főleg akkor nem, ha a fenyegetés alapján arról győzték meg az ügyfeleket, hogy vegyenek SUSE Linuxot vagy Windows-t Red Hat és más disztribúciók helyett. A tény azonban az, hogy olyan lépéseket láthatunk a Microsoft részéről, melyek azt jelzik, hogy a „Linux felhasználók beperlése” trükk nagyon is valós.

Az események Bill Gates utolsó évében felgyorsultak, és azóta még inkább, hogy az Európai Unió hatalmas összegekkel sújtotta a Microsoftot, mivel az a protokolljait nem tette elérhetővé más szoftverkészítők számára. A Microsoft például jól ismert pénzügyi hozzájárulásokat tett különböző nyílt forráskódú projektekhez, mint például az Apache Software Foundation és az Open Source Census.

De még ettől is többetmondó az, ahogy a Microsoft próbálja megváltoztatni attitűdjét és imázsát, valamint az, ahogy elkezdett nyíltan, népszerű projektekhez hozzájárulni. A Microsoft hozzájárul a Zend Framework-höz (habár 400 másik vállalat, mint például a Google is). A vállalat emellett azt is tervezi, hogy támogatja a Zendet a Cardspace-en, vagyis a Microsoft személyazonosság-kezelési platformján. A Microsoft nemrég azt is nyilatkozta, hogy tervezi a Zend nagy riválisának, a Ruby on Rails-nek a támogatását és kontribúcióját. A bejelentés, ami az O'Reilly Open Source Convention során hangzott el, az eWeek szerint meglehetősen sokatmondó volt. A Microsoft az IronRuby implementációját a GitHub-on hosztolja majd, ami a Ruby projekt többi részét is hosztolja. Ezzel létrejön egy IronRuby-Contrib nevű terület minden olyan kódhoz, amit nem a szabványos, a Microsoft saját Public License licence alatt álló Iron-Ruby disztribúcióval szállítanak. A Microsoft az összes szabványos Ruby függvénykönyvtárat az IronRuby disztribúció részeként szállítja majd. Ez a lépés azt a gyanakvást csillapítja majd, mely szerint ez csak egy újabb próbálkozás arra, hogy a Microsoft együttműködőnek tűnjön, míg titokban megpróbálja fenntartani az ellenőrzését azáltal, hogy részt vesz a RubySpec-ben. A RubySpec összehasonlító tanulmány a ruby disztribúciókat megfelelőségi szempontból teszteli.

A Microsoft Public License a fenyegetések egyik furcsa eredménye. (A Microsoft miért nem licenceli a nyílt forráskódú szoftvereit olyan licencek alatt, melyeket mások is használnak?) A Microsoft szellemi tulajdonjogának összetettsége miatt azonban ez nem nagy áldozat, amit meg kell hoznunk, hogy a szoftveróriás a jó irányba, az együttműködés felé elmozduljon. John Lam, a Microsoft projektvezetője bevallotta, hogy ezek a kezdő lépéseket jelentik egy jobb kapcsolat irányába a nyílt forráskódú világgal. Lam azonban egy jó érvet fogalmazott meg azáltal, hogy elmondta, akár furcsa licencelésről beszélünk, akár nem, ezek a lépések más csoportoknak is utat mutatnak a vállalaton belül, melyek a nyílt forráskódú projekteket nyíltan akarják használni és azokhoz hozzá akarnak járulni.

A Ruby nem Linux. Emellett a Microsoft tisztán látható üzleti igénye, hogy részt vegyen a webes alkalmazási keretrendszerek következő generációjának kifejlesztésében, valamint, hogy legyőzze a versenytársakat az operációs rendszerek piacán. Azonban a hivatalos részvétel a népszerű nyílt forráskódú projektekben a legbámulatraméltóbb bizonyítéka annak, hogy a Microsoft beperléssel kapcsolatos kijelentései most már csak üres fenyegetések.

Ez az írás az alábbi cikk alapján készült: http://www.networkworld.com/community/node/30478