LIPSZ
Főoldal Hírek Egyre többen fektetnek nyílt forráskódú szoftverekbe
2019 | 08 | 24
LIPSZ Menü
Események, rendezvények
Tudásbázis
Egyre többen fektetnek nyílt forráskódú szoftverekbe PDF Print E-mail
2010. Október 13, Szerda - 12:49

Már nem költségmegtakarítási, hanem minőségi megfontolások miatt dönt egyre több ügyfél a nyílt forráskódú megoldások mellett.

Az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban illetve Írországban egyre több szervezet nyitja meg az utat üzleti tervében a nyílt forráskódú szoftverfejlesztés befogadása irányába, ezzel pedig a nyílt forráskódú szoftverek piaca fordulóponthoz érkezett. Az Accenture mai napon kibocsátott felmérése szerint a szervezetek több mint 2/3-a (vagyis 69 %-uk) számít arra, hogy az ilyen jellegű befektetéseit 2010-ben növelni fogja, úgy, hogy egyharmaduk (38 %) küldetéskritikus szoftvert szeretne nyílt forráskódba migrálni az elkövetkezendő 12 hónap során.

„Aminek most tanúi lehetünk, az a nyílt forráskód nagykorúvá válása”

A 300 – közszférában illetve magánszférában tevékenykedő – nagyméretű szervezetet átfogó felmérésből az derült ki, hogy a válaszadó szervezetek fele (50 %-a) teljes mértékben elkötelezett a nyílt forráskódú megoldások iránt, majdnem egyharmaduk pedig azt mondta, kísérletezik a nyílt forráskódú megoldásokkal, és szívesen nyitna feléjük. Továbbá, a válaszadók kétharmada (65 %) jegyezte meg, hogy teljeskörűen dokumentált üzleti terve van arra vonatkozóan, hogy nyílt forráskódú megoldásokat használjon vállalatában, míg a válaszadók további harmada (32%) jelenleg fejleszt ki ilyen irányú stratégiát. A nyílt forráskódú megoldásokat használó szervezetek közül tízből csaknem kilencen (88%) szeretnék a 2009-es évhez képest 2010-ben növelni az ilyen szoftverekbe való befektetéseiket.

„Aminek most tanúi lehetünk, az a nyílt forráskód nagykorúvá válása.” – nyilatkozta Paul Daugherty, az Accenture vezető technológiai tervezője. „Mind a kutatásainkból, mind az ügyfeleinkkel való munkánkból az derül ki, hogy nő a kereslet a nyílt forráskód iránt. Ennek pedig nem csak költségmegtakarítási okai vannak, hanem a minőség, megbízhatóság és sebesség is komoly előnyt jelent. Ez jelentős változás két évvel ezelőtthöz képest, amikor a nyílt forráskód befogadását főleg a költségmegtakarítás vezérelte. Arra számítunk, hogy ez a trend még tovább fog erősödni amint a nyílt forráskód tovább fejlődik, és egyre több kritikus üzleti funkciót tud majd kezelni.”

 

Minőség és megbízhatóság - a két leggyakrabban említett, kulcsfontosságú előny

Ami a nyílt forráskódú megoldások legfőbb előnyeit illeti, a válaszadók a költségmegtakarítás helyett az alábbi jellemzőket emelték ki fő előnyként:

  • Az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban a válaszadók 76%-a minőséget tartotta a nyílt forrásód legnagyobb előnyének.
  • Az összes válaszadó kétharmada (70%) emelte ki a még nagyobb megbízhatóságot.
  • Majdnem ugyanannyian (69%) említették meg mindkét országban a megnövelt biztonságot / a hibák jobb kiküszöbölhetőségét.

Költségellenőrzés nyílt forráskód segítségével

Bár mára a nyílt forráskódú megoldások bevetésénél nem elsődleges szempont a költségmegtakarítás, a válaszadók fele (50%) még mindig előnyként említette meg a teljes tulajdonosi költségeik csökkenését. Arra a kérdésre, hogy mi jelenti a legnagyobb költségmegtakarítást a nyílt forráskódú megoldások alkalmazása során, a felmérésben részt vevő szervezetek nagy többsége a szoftverek fenntartási költségeit említette (71%), illetve a kezdeti szoftverfejlesztési időt (33%), valamint a kezdeti fejlesztési költségeket (33%).

Bár a nyílt forráskódú szoftverfejlesztés egyre népszerűbb, a vállalatok mégsem olyan szívesen osztják meg saját megoldásaikat

A nyílt forráskódú szoftverfejlesztés várhatóan nőni fog az elkövetkezendő három év során. 2009-ben a szoftverfejlesztések 20%-a nyílt forráskódú volt. Ennek a számnak a kis növekedése várható 2010-ben 23%-ra, 2013-ban pedig 27%-ra.

Érdekes ugyanakkor, hogy a válaszadók kevesebb, mint egyharmada nyitott arra, hogy saját megoldásait is megossza a nyílt forráskódú közösség többi tagjával.

 

A felsővezetés támogatásának hiánya, az oktatás okozta nehézségek, illetve az elégtelen mennyiségű nyílt forráskódú alternatíva mind akadályozzák a nyílt forráskódú megoldások további befogadását

Bár az összkép kétségkívül vonzó, néhány szervezet továbbra sem mer bizalmat szavazni a nyílt forráskódú megoldásoknak. A legnagyobb kihívást – amelyet egyébként az összes vállalat 35%-a megemlített – a fejlesztők oktatása jelenti, hogy hogyan alkalmazzák a nyílt forráskódú megoldásokat. Továbbá, azokat a vállalatokat vizsgálva, ahol bár elgondolkoztak a nyílt forráskód nyújtotta lehetőségeken, a váltás azonban mégsem történt meg, kitűnt a felsővezetés támogatásának hiánya is. A nyílt forráskódú megoldásra való áttéréstől ódzkodók azt is említették, hogy mivel a tulajdonosi szoftverekhez képest a nyílt forráskód kevés alternatívát kínál, ezért nem merik azokat a vállalatuk egészére kiterjeszteni.

„Nagy lendületet és elkötelezettséget látunk a nyílt forráskódú megoldások befogadása iránt. Bár már egy sor vállalat élvezheti a nyílt forráskódú megoldások előnyeit, sokan közülük még nem mertek bizalmat szavazni a megosztott közösségi modellnek. Mivel a nyílt forráskódú megoldásokat egyre több kritikus üzleti funkcióban használják, a következő lépés az lesz, hogy a szervezetek eldöntsék, szeretnének-e maguk is hozzájárulni a közösség munkájához." - mondta Daugherty.

 

A kutatásról

A kutatás keretében telefonos interjúkat készítettek 300 közszférában és privátszférában elhelyezkedő szervezetnél dolgozó 300 vezetővel. Közülük 150 Egyesült Államokbeli és 150 Egyesült Királyságbeli illetve ír vállalat volt, és mindegyik szervezet éves bevétele meghaladta az 500 millió dollárt. Különböző iparágakban és üzleti funkciókban – például értékesítés és marketing, ügyfélkapcsolatok menedzselése, emberi erőforrás menedzsment és pénzügyek terén - tevékenykedő igazgatókat, illetve kulcsfontosságú döntéshozókat vontak be a kutatásba.

 

Földrajzi alapú megfigyelések

A felmérés jelentős különbségeket fedezett fel az Egyesült Államokbeli, illetve az Egyesült Királyságbeli szervezetek között:

  • Az Egyesült Királyságokban a szervezetek biztosabbak a nyílt forráskódú megoldások előnyeit illetően, mint az Egyesült Államokbeli társaik.
  • Az Egyesült Királyságbeli szervezetek 40%-a jegyezte meg, hogy a nyílt forráskódú megoldások használatának oktatása, illetve megtanulása okozta nehézségek jelentős hátrányt jelentenek, míg az Egyesült Államokbeli szervezetek egyike sem említette meg ezt (0%). Ugyanakkor a valódi szabványok hiánya nagyobb aggodalmat okozott az Egyesült Államokban (42%), mint az Egyesült Királyságban (29%).
  • Majdnem kétszer annyi amerikai szervezet (85%) számít arra, hogy 2010-ben növelni fogja a nyílt forráskódú megoldások alkalmazását, míg az Egyesült Királyságban csak 56 % volt ezen a véleményen. Ugyanakkor, az Egyesült Királyságban többen tervezték az ilyen jellegű befektetéseik nagymértékű növekedését (21% illetve 11%).
  • Több mint kétszer annyi Egyesült Királyságbeli vállalat (38%, az USA-beli 11%-hoz képest) értett egyet azzal az állítással, hogy azok a vállalatok, amelyek a nyílt forráskódú megoldások előnyeit teljeskörűen kihasználják, valódi versenyelőnybe kerülnek azokkal a cégekkel szemben, akik továbbra is elsősorban a tulajdonosi szoftverekre támaszkodnak. Ugyanakkor az Egyesült Államokbeli vállalatok 74%-a - az Egyesült Királyságokbeli vállalatok 51%-ához képest - mondta azt, hogy „a nyílt forráskódú megoldások jelentős hatással vannak a vállalatunk működésére”.
  • A nyílt forráskódú tanúsítványokat illetően, az Egyesült Államokbeli vállalatok 71%-a vallja azt, hogy politikáik tiszták, jól körülhatároltak és ezeket megfelelően tudják kommunikálni is, az Egyesült Királyságban viszont a megkérdezettek csupán 49%-a volt ezen az állásponton.
  • Az Egyesült Államokbeli vállalatok 89%-a szerint vezérli és kontrollálja az informatikai igazgató a nyílt forráskódú alkalmazások használatát üzleti stratégiai szinten, az Egyesült Királyságokbeli szervezetek 69%-ához képest.

 

Az egyes iparágakra vonatkozó megfigyelések

  • A pénzügyi szektorban dolgozó válaszadók 60%-a mondta azt, hogy teljes mértékben elkötelezettek a nyílt forráskódú megoldások bevetése iránt, és azokat már alkalmazzák is, míg a közszektor szervezetei közül csupán 38% nyilatkozott így. Ugyanakkor a pénzügyi szektorban tevékenykedő, nyílt forráskódú megoldásokat használó vállalatok 10%-a mondta azt, hogy nincsen erre vonatkozó üzleti stratégiája.
  • A közszektor szervezetei közül 92% sorolja a nyílt forráskódú megoldások kulcsfontosságú előnyei közé a jobb minőségű szoftvereket és a rövidebb fejlesztési időt.
  • A kommunikáció és a hi tech, a pénzügyi szolgáltatások és erőforrások terén tevékenykedő válaszadók 2009-es befektetései meghaladták a 140000 USD-t, a közszektorban tevékenykedőké viszont csupán a 94000 USD-t.
  • A közszektor kategórián belül 73% nyilatkozott úgy, hogy a nyílt forráskódú megoldások megváltoztatták a vállalat informatikai működését, míg a pénzügyi szektorban csak 40% volt ezen a véleményen.
  • A pénzügyi szolgáltatások terén 72% szerint a nyílt forráskódú tanusítványokhoz kapcsolódó politikáik tiszták, jól körülhatároltak és ezeket megfelelően tudják kommunikálni is, míg közszektorban a válaszadók 43 %-a gondolta így.
  • Az erőforrások és pénzügyi szolgáltatások szektorban más iparágakhoz képest sokkal többen értettek egyet azzal a kijelentéssel, hogy a válság fokozta a nyílt forráskódú megoldások alkalmazását az általa megtakarítható költségek miatt.
  • A közszektor a legszkeptikusabb a megtakarítható költségekkel kacsolatban, átlagban csak 9,9 százalékra becsülik azt a tulajdonosi szoftverekhez képest, egy nyílt forráskódú fejlesztés élettartamára levetítve, míg a pénzügyi szektor vállalatai szerint az átlagos költségmegtakarítás elérheti akár a 43,5%-ot is.
  • A következő két év során a közszektor szervezeteinek 40 %-a, az ipari szektor 34 %-a mondja azt, hogy legalább két százalékkal fogják növelni a nyílt forráskódú megoldások alkalmazását, míg a pénzügyi szolgáltatások területén a szervezetek csupán négy százaléka volt ezen a véleményen.